kabai lóránt, miskolci születésű költő legújabb, semmi szín című kötetének bemutatója tegnap délután zajlott a Márai Sándor sátorban. Ami azonban a bemutatónál is érdekesebb, a költő gondolkodása az eddigi életművéről, összehasonlítva a legutóbbival. A verseid lényegében úgy vehetőek, mintha prózából húztad volna meg őket. Minden versed formailag egy kispróza. Nálad ez a kettő keveredik, vagy el tudod különíteni a két műnemet? El tudom különíteni a két formát, más kérdés, amikor ezek maguktól keveredne, és közelebb áll hozzám a prózavers forma, mint a kötött forma, ez viszont nem jelenti, hogy kötött formában ne írtam volna korábbi szövegeimben. Volt rá példa, hogy egészen szigorúan kötött formájú verseket is írtam. Az, hogy most ennek a kötetnek a versei mind prózaversek, annak a kérdése, hogy ezekhez a szövegekhez egyszerűen ez illett. Van-e olyan a kortársak közül, akivel párhuzamot tudtok vonni egymás írásmódjával, hangjával? Van olyan szerző, akit nagyon szeretek, fontosnak tartom, és rendkívül sokmindenben...

Tegnap a Közbeszéd meghívására az első magyar környezetvédelmi miniszter látogatott el a Gombaszögi Nyári Táborba. Solymos László tárcavezetővel beszélgettünk. Ön szerint kitart-e négy évig ez a kormány ? Én bízom benne, hogy igen. Biztosan nem fogunk semmi olyat tenni, ami miatt megbukhat ez a kormány. A többi koalíciós partner nevében nem tudok beszélni, de én azt hiszem, az akarat megvan arra, hogy kibírja. Hogyha az ember körbenéz, nem is lát más alternatívát. A Híd választási eredményeinek tükrében mit gondol, vajon megfelelő mennyiségű tárcát, illetve pozíciót kaptak-e a kormányban? Én azt hiszem, hogy igen. Fontos az, hogy a kormányprogramba bekerültek azok a nagyon fontos tézisek és programpontok, amikkel mi kampányoltunk, amiket ígértünk, és annak a 90%-a, amivel leültünk az asztalhoz a koalíciós tárgyalásokon. Nagyon örülni fogok, és sikeresnek mondhatom majd ezt a kormányt és a Híd szerepét, ha ezek megvalósulnak. Az oktatási tárca iránt egyébként nem érdeklődött a Híd? Nem érdeklődött...

Tóth Péter írása. Megfogod a gépedet, kilötyögsz a placcra, exponálsz, megnézed, jó-e. Amikor jön az eső, befutsz kis menhelyedre. Manapság nem nagy fáradságba telik, ha ily dinamikus módon alkotod a képeidet, de ez nem volt mindig így. Réges-régen, mikor még I. Ferenc József koronázási palástja lengett a fogason, nem volt ez oly' egyszerű. Hogyan is csinálták régen azt a sok-sok fotográfiát? Fogtak egy üveglapot. Leöntötték egy folyadékkal, majd egy másikkal. Vártak pár percet, és belehelyezték a gépbe, viszont ezt gyorsan kellett megtenni, mert ha az üveglapon lévő fényérzékeny anyag kiszárad, legfeljebb kacsokat fényképezhettek, mivel az anyag érzékenysége ugrásszerűen lecsökkent kiszáradása által. Persze, ha az alanyt kisprájszoljuk, akkor pár percig is mozdulatlan lehet, mi viszont ezt nem akartuk megvalósítani ily módon. Hál' Istennek, az ilyesfajta képalkotás még nem halt ki. Tovább él újabb formáiban. Az egyik ilyen manifesztációja táborunkban a szerdai napon következett be Gyetvai Zoltán fényképész által, ki a modernebb...